serviam

Áprilisi Telihold – Levél a túlvilágtól.

Ez a vetés 2024.04.24.-től 2024.05.23.-ig érvényes.

Kos: Látszólag egy laza időszak előtt állsz, de azért egy kicsit bonyolultabb a helyzet, bár megijedni nem kell. Egy kisebb tisztuláson kell még átesned, ami ebben az időszakban felhozza a lelked vágyait. Érdemes tenned érte, mert ez a telihold nagyon támogatott számodra. Ha építkeznél, akkor most kell letenned az alapokat, és akkor egy elpusztíthatatlan várat tudsz létrehozni.

Bika: Haladj a vágyaid irányába. Bár nem ártana megszabadulni azoktól a fekete foltoktól, amik félre vezethetnek ebben a tiszta időszakban. Jobb lenne nem zsákutcába kerülni.

Ikrek: Mutatnak számodra egy társat, illetve egy közeli illetőt, akivel ebben az időszakban egymásra találtok. Viszont azt nem tudom megmondani, hogy ez egy új illető, vagy esetleg egy régi barát. Érdemes odafigyelni, mert hosszú távú dolog is kialakulhat, nem csak időszakos.

Rák: Káosz. Egy új illetőt mutatnak, aki mintha kiprovokálna téged önmagadból. De a legvégén rá fogsz jönni, hogy mindvégig veled volt a probléma. Érdemes lenne tudatosan tiszta fejjel végigcsinálni ezt az időszakot, és akkor nem lesz galiba senkivel. Az illető nem azért érkezik, hogy téged provokáljon. Viszont neked kell felnőttként viselkedni.

Oroszlán: Nagy lehetőség érkezik számodra, amikor megmutathatod, nagyságodat, illetve kiérdemelheted trónodat. Légy őszinte és igazságos, és akkor elkerülnek a gondok. Nagyon jó és irigylésre méltő az időszakod és a lehetőséged.

Szűz: Kis káosznak érezheted ezt az időszakot, de nem kell semmi miatt aggódnod, mert csak egy kis félreértés zajlik le benned. Ebben az időszakban úgy érezheted, hogy mindenki ellened van, de nem kell aggódnod, mert te leszel érzékenyebb a dolgokra, és félreértések tárháza fog téged megtalálni. Légy nyugodt és próbálj meg kiegyensúlyozott lenni, és akkor nem kerülsz félreérthető szituációba.

Mérleg: Vidám lehetőség érkezik számotokra. Érdemes felkészülni és az adott pillanatban belevágni, mert ha nem, akkor hamar elmúlik. Bármi is legyen az, nem lesz sok időd a gondolkodáson, vagy belevágsz, vagy hagyod elúszni. Később visszamondani még mindig jobb, mint hamar nemet mondani.

Skorpió: Ebben az időszakban sok dicsőségre tudsz szert tenni. Bármit akarsz tisztázni, vagy kiérdemelni, most kell cselekedned. Mert ebben az időszakban nagyon nagy esélyed van a nyerésre. Legyen az üzlet, magánélet vagy bármi, most nagyon jó pozícióban vagy. Érdemes kihasználni.

Nyilas: Kicsit elveszett állapot mutatkozik meg, mintha eleged lenne a világ dolgaiból, és inkább bebújsz a takaród alá egy könyv társaságában. Tanulás és tapasztalatszerzés mutatkozik meg nálad. Ez az időszak nyugodtan és kellemesen fog eltelni számodra.

Bak: Diadalmaskodás és előrehaladás mutatkozik meg. Viszont ami érdekes, hogy másokkal is összehoz a sors, akikkel együtt tudod ezt az utat tovább vinni. Érdekes és ugyanakkor izgalmas is lesz. Mert olyan emberek fognak beáramolni az életedbe, akikre nem hittél volna. És még mellette te is szárnyalni fogsz.

Vízöntő: Nagyon rejtélyes lapjaid vannak. Csak annyi mutatkozik meg, hogy megtalálod a “mini szent Grált”. Úgy elrejted mások elől, hogy még én se látom. Pedig pont az orra előtt van mindenkinek. Nem tudom, hogy mit fogsz vele kezdeni, mert csak az mutatkozik meg, hogy rátaláltál, és annak nagyon is örülsz.

Halak: Érdekes, mert pont mint a Vízöntőnek, neked is hasonló dolog jött elő. Érdemes elolvasnod az ő üzenetét, mert kb. ugyanaz. Attól függetlenül a te lapod azt mutatja, hogy egy ismeretlen, vagy más szemszögből megközelített helyen fogsz rátalálni egy különleges dologra. Amit titokban fogsz tartani.

Go Back

Szerelem a 12 Csillagjegynek Április/Május

Ez a vetés 2024.04.15.-től 05.29.-ig érvényes.

Kos: A Kos nem igazán van szerencsés helyzetben az előtte álló időszakot tekintve. Viszont nem kell aggódnia. Számára megmutatkozhat akár több személy is, akivel lehetséges hosszútávú kapcsolatot kialakítania. Nagyon oda kell azonban figyelnie, mert valószínű, hogy az illető meg fogja mutatni vagy felfedi magát, és a Kosnak kell majd hajtania a szekeret.

Bika: A Bikák számára is nehéz helyzetben lehet a következő időszak. Megjelenhet egy személy, aki lenyűgözi őket, azonban figyelmeztetném a Bikákat, hogy ez csupán illúzió lehet. Ha jelenleg kapcsolatban vannak, nagyon figyeljenek saját határaikra. Érdemes korrekten intézniük dolgaikat. Ha viszont szingli Bikáról van szó, akkor is azt mondanám, hogy próbáljanak átlátni az illúziókon, és csak utána tegyenek lépéseket, ha úgy érzik, hogy érdemes.

Ikrek: A Ikrek csillagjegy számára pozitív időszak következik. Kapcsolódás különböző formákban lehetséges számukra. Azonban tenniük is kell a jó kapcsolatért. Legyen az múltbéli vagy friss ismeretség, kezdeti lépéseket mindenképpen meg kell tenniük. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy engedjék el a postagalambot az útjára, és várjanak türelemmel, hogy ki érkezik.

Rák: A Rák csillagjegy talán a legjobb helyzetben van. Ő már szinte könyvelheti a sikert. Bár nem bíztatnám túlságosan, mert rögös út vezet a sikerig. De a túlvilág egyértelműen a sikeres zárás irányába mutatja a csillagjegy számára. Kitartónak és őszintének kell lennie ezen az úton, és akkor pozitívan fog zárulni ez az időszak.

Oroszlán: Váratlan lehetőség mutatkozik meg az Oroszlánok számára. Nem tudom, honnan ered a dolog, de az Oroszlánoknál megjelenik egy olyan állapot, ami azt mutatja, hogy: “Nah, most mi legyen?” Nem tudom megmondani, hogy milyen nehézségek elé fogja őket állítani az élet, de azt tudom mondani, hogy ha átlépnek rajta, akkor egy boldog, hosszútávú dolog mutatkozik meg számukra. Talán ezért is aggódhatnak az elején, mivel egy minőségi változásról van szó.

Szűz: Sajnos, új dolgot nem fogok mondani. Kezetekben a lehetőség, továbbra is érkeznek illetők az irányotokba, hiszen elbűvöltek mindenkit. Viszont nektek kell dönteni, hogy ki legyen a kiválasztott.

Mérleg: Ebben az időszakban nagyon sok az agyalás és döntésképtelenség. Illetők továbbra is fel fognak bukkanni, még a múltból is. Viszont nektek kell eldönteni, hogy mit akartok. Csak akkor tudtok kilépni vagy belépni egy kapcsolatba, ha először belül tesztek rendet. Ettől függ az egész.

Skorpió: Nem a legjobb időszak számotokra. A lapok alapján, amiket húztam, inkább a régi kapcsolatot kellene letenni, vagy a jelenlegit. Amíg a múlt vagy a rossz nincs rendezve, addig a jövő tisztázatlan marad. Ha sikerül ezt minél hamarabb tisztázni, akkor lehetőségek tárháza mutatkozik meg számotokra. Legalábbis a nagy ő biztosan közöttük lesz.

Nyilas: Azt mondanám, hogy ez az időszak nem a legjobb a számotokra a szerelem terén. Találhattok párt magatok számára, de a kártya inkább azt mutatja, hogy “hiába magányos a szív, most mégis mást kíván”. Inkább az év többi részére várjatok, amikor valami jó mutatkozik majd számotokra. De ez az időszak valamiért nem a legjobb. Attól függetlenül megmutatkoznak számotokra illetők, de nem hiszem, hogy le fognak nyűgözni titeket.

Bak: A Bak egy illúzióban van. Ugyanis vár, és csak vár… De rosszul látja a helyzetet, ugyanis nem a megfelelő hajóra kell várni, hanem neki kell megindulni. Számos lehetőség volt számára, de nem nagyon élt a lehetőségekkel, ezért a túlvilág egy váltást mutatott fel neki, ami azt sugallja, hogy “Utazz oda, ahol kedves a szívednek.”

Vízöntő: A lapok alapján azt mondanám, hogy nem a Vízöntő időszaka a változásra. Bár valamilyen változás mégis lehet az életében. Itt ott egy kis ismerkedés, talán egy kis flört, de a nagy Ő szerintem ebben az időszakban nem mutatkozik meg számára. Maximum akkor, ha ő nem szemel ki magának valakit, amiért tenni is fog. De a lapok nem mutatnak sors szerű dolgokat.

Halak: Nem a legjobb időszak számotokra. A Halak számára megmutatkoznak olyan illetők, akik jók lehetnek számára. De akadályok mutatkoznak meg. A lapok alapján azt mondom, hogy ha május nem is, de június már pozitív időszakot mutat a Halak számára. De azt még ki kell várni.

Go Back

Napi Kártya 2024.04.13.

Bár a kártya az anyagiakra hívja fel a figyelmet, azért egészségünkre is nem árt odafigyelni. A túlvilág rávilágít, hogy érdemes lenne pénztárcánkra helyezni tekintetünket. Itt az ideje osztani, szorzani, befektetni vagy adósságainkat rendezni. A 2024-es jóslatokban láthatjuk, hogy a túlvilág még a tőzsdét is képes meghatározni, hiszen minden összefügg mindennel. Nem kell kizsákmányólni, de normálisan viszont fel lehet használni.

Go Back

Napi Kártya 2024.04.09

Küzdelmesnek érezhetjük az elkövetkező napokat. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha minden ellenünk lenne. Azonban fontos megértenünk, hogy még a legnehezebb időszakokban is van remény és lehetőség a változásra és a fejlődésre. Ahogy küzdünk és haladunk elöre, úgy jelenik meg az út végén a kitörés lehetősége, amely magával hozhatja a sikert és az előrelépést. Ez a kitörés lehet egy új lehetőség, egy pozitív fordulat vagy egy várt áttörés az akadályokon. Fontos, hogy ne adjuk fel, és bízzunk önmagunban, hogy képesek vagyunk megbirkózni az elöttünk álló kihívásokkal. Az elszántság és a céltudatosság, segíthet minket abban, hogy elérjük a céljainkat és álmainkat.

Go Back

Áprilisi Újhold. Figyelmeztetés a 12 Jegynek


Ez az időszak 2024.04.08tól érvényes egy héten át. Viszont az egész hónapra kiterjedhet.

Kos: Elakadás mutatkozik, amit szándékos céllal küldenek az irányotokba. Tervek szövögetése mutatkozott meg az elmúlt időszakban nálatok, amit észrevett a túlvilág, és azért érkezik ez az időszak, hogy földi síkhoz igazítsanak téged. Továbbra is dolgozz az ügyödön, és hidd el, hogy teljesülni fog a vágyad. Ha elakadásban is éreznéd magad, ki fog tisztulni a homály, és meglátod az igaz utat.

Bika: Ez a ti időszakotok előrehaladás és égi ajándék mutatkozik meg. Legyetek nyitottak.

Ikrek: Érdemes felkészülni a csapásra, mert a kedves időszakba, amibe belekényelmesedtél, egy villámcsapás fog beleszólni. Sok a munka, ami előtted áll, és most a túlvilág nem hagy nektek pihenést.

Rák: Vigyázzatok az emberekkel, mert rosszakaró mutatkozik meg az árnyékban. Kizökkent a túlvilág a kényelmes állapotból, viszont meg is ajándékoz, mert egy hazug alakot tudsz kizárni az életedből.

Oroszlán: Megoldandó feladat mutatkozik meg számotokra. Valaki beleköp megint a levesbe? Kénytelen leszel kezelni a feladatot, mert a későbbiekben pofátlanabb lesz, és tetőzni fog.

Szűz: Számotokra viszonylag könnyű lesz ez az időszak, viszont nagyon oda kell figyelni a kiégésre. Érdemes több pihenőidővel készülni, és a fejfájós időszakot nyugodtabban átvészelni.

Mérleg: Ne alapozzatok másokra, mert könnyen le fognak rázni. Csak magatokra számíthattok ebben az időszakban. És a külvilág is könnyen hátat fordíthat nektek.

Skorpió: Visszatekinthettek a múltba, de nem biztos, hogy tárt karokkal fognak várni. Készüljetek fel, hogy fel fognak kérdezni. Ha hazugságot szimatolnak, akkor végkép elvághatjátok a szálakat. Szóval csak őszintén!

Nyilas: Könnyen elveszthetsz valamit… hát sajnos a kártya nem tér ki rá, hogy mit… Érdemes odafigyelni, és gondozni a dolgokat, mert még a birtokodban van. De ha leszarod, már nem sokáig.

Bak: Győzelem. A többi csillagjegynél nagyon sok negativitás mutatkozik meg, de úgy látszik, az az időszak a baknak nagyon is kedvez. Kiérdemelt jutalom, és elégedettség mutatkozik meg.

Vízöntő: Vigyázz, mert valaki tört döfhet a hátadba. Egy kétes alak fedheti fel magát ebben az időszakban. De valószínűleg már vártad ezt a lépést.

Halak: Fejfájás és döntésképtelenség. Próbálj inkább a szívedre hallgatni, és akkor egyértelmű, tiszta döntést tudsz meghozni.


Go Back

Napi Kártya: 2024.03.30.

Számunkra egy ismeretlen ajtó kezd kinyílni. Eddig csak a megerősödés energiája mutatkozik a túloldalról, de a teljes energia és ami ránk vár, még nem mutatkozik meg teljesen. Mivel az ajtó túloldalán lévő dolog jelenleg számunkra egy magasabb szintű, meghatározhatatlan minőséget képvisel.

Figyeljünk oda önmagunkra ezekben a napokban, ne kapkodjunk semmilyen döntésben. A gondos megtervezés megfelelő stabilitást fog nekünk nyújtani, ami segít elkerülni a káoszt ezekben a napokban. Mivel magasabb minőségű dolgok mutatkoznak meg számunkra, fel kell készülnünk arra, hogy egyesek le akarnak húzni minket, és érdemes a lehetséges támadásokra felkészülni. Ugyanakkor ne féljünk másokkal megosztani tapasztalatainkat, mivel ezek révén új és jó minőségű kapcsolatok kezdődhetnek.

Go Back

Napi kártya: 2024.03.24

A kártyalap 03.24-és 04.04-között érvényes

A múlt a napokban újra előtérbe kerül, és érdemes lesz foglalkozni vele. Sajnos egy általános üzenetről van szó: van olyan, akinek véglegesen le kell zárnia a múltat, viszont másoknak újabb lehetőség mutatkozik meg. Mindenesetre készülj fel, mert próbatétel elé állít a túlvilág.

Go Back

Napi Kártya 2024.03.09

Fontos időszak áll előttünk. Nemsokára választ fogsz kapni a kérdésedre. Bármi is zavarja lelkedet, fohászodat meghallgatta a túlvilág. Bár úgy érezheted, hogy magadra maradtál, felhívnám figyelmedet, hogy nem felejtettek el, és igenis törődnek a dolgaiddal. Bár egyesek számára hihetetlen, de a túlvilágnak is néha napján idő kell a válaszra.

Go Back

Titokzatos Víziók: Csillagjegyeknek Szóló Látomások

Kos: Elkeseredetten és kérdésekkel teli állsz a világ előtt, ami előtted áll. De nem tudod, melyik utat válaszd. De ne aggódj, mert meg fog jelenni a helyes út, amelyen haladni fogsz. Csak légy türelmes, mert jelenleg lelkileg készülsz a válaszra.

Bika: Próbálod építeni a dolgokat, de fel kell készülnöd a szétesésre is. Vagy felépíted a tökéletes egyensúlyt, amely egy apró pillangó csapásra szétesik. Vagy hagyod az összeomlást, és egy stabilabb tornyot építesz magadnak.

Ikrek: Kérdésekkel teli állapotban vagy, de nem kell aggódnod. Nemsokára felvillan a válasz is, amit oly sokáig kerestél.

Rák: Bezárkóztál a saját világodba, ahol érezted magad érinthetetlennek. De a másvilág rafináltabb, és a problémát nem kívülről küldi, hanem csigaházad belsejéből. És a belülről érkező probléma kilök téged a világba.

Oroszlán: Lelki éléskamrád megtelt, de fölösleges volt felépíteni. Még nézegetheted munkád gyümölcsét, ami egy ideig büszkeséggel fog eltölteni, de nemsokára kimész a pincéből és új élményeket szerzel. Mert ami kellett az utazáshoz, azt megszerezted. És most az út nemsokára megmutatja magát.

Szűz: Egyedül állsz a hegytetőn. Magányodban körbenézel, keresed társad, melyik hegytetőn találod. De nem veszed észre, hogy a kitaposott ösvényeden érkezik.

Mérleg: Beragadtál a gondolatok mocsarába. Nemsokára érkezik a nyár, és az iszap járható úttá válik.

Skorpió: Eltévedtél a sors sivatagában. De hirtelen több mentőöv is megjelenik előtted. Most választanod kell, hogyan kerülsz ki a helyzetből, amibe belekeveredtél.

Nyilas: Nemsokára kincsre lelsz, de jól is kell tudnod felhasználni. Vagy csak egy porosodó relikvia lesz a polcon.

Bak: Nagynehezen kiadod az értéket a kezedből először remélve, hogy visszajön. De rövidesen rájössz, hogy sosem kellett, mert ami már a birtokodban van, az elég. Az egyeseknek minden pénzt megér. De a vicc, hogy azt nem fogod értékké formálni, hanem csak gondozni fogod.

Vízöntő: Kiszorítottad a vizet az érzelmeid kádjából. Voltak, akik visszaöntötték, de neked mindig is nagyobb volt a vödröd, amivel mertél. Most nem lesz, aki feltöltse a kifolyóban lévő kádat. Ebben az állapotban megtanulod, hogyan kell úgy feltöltened készleted, hogy mást ne kergetél el a pancsolásoddal.

Halak: Könnyen megkerülhető akadály előtt állsz, de te önzőséged miatt inkább hagynád, hogy akár a várost is leégjen, ahelyett, hogy megnyitnád a csapot. Most leláncolódsz, és végignézed, hogyan válik hamuvá az egész. De még csak most gyulladt fel a város. Ha időben kinyitod a csapot, változtathatsz a dolgokon.



Magyarázat:
Kos: Válaszd a türelmet, és várd meg, hogy a helyes út magától megmutatkozzon előtted.
Bika: Készülj fel a változásra és építsd fel az életed újra, ha szükséges.
Ikrek: Bízz benne, hogy a kérdéseidre hamarosan választ kapsz.
Rák: Ne zárkózz el, mert a külső és belső problémáidat is meg kell oldanod.
Oroszlán: Készülj fel az új élményekre és hagyj fel a múltban való gyönyörködéssel.
Szűz: Ne keress társat magad mellé, mert az élet maga fogja őket hozni hozzád.
Mérleg: Ne ragadj le a problémákban, mert hamarosan minden helyre fog kerülni.
Skorpió: Válaszd a legjobb mentőövet a nehéz helyzetekből.
Nyilas: Találj megoldást a problémáidra, és tudj élni azokkal a lehetőségekkel, amiket kapsz.
Bak: Értékeld azokat a dolgokat, amik már a birtokodban vannak, és ne ragaszkodj túlságosan az elvesztett dolgokhoz.
Vízöntő: Tanuld meg, hogyan töltheted fel érzelmileg a készleteidet úgy, hogy másokat is bevonhass a saját boldogságodban.
Halak: Ne hagyd, hogy az önzőség akadályozzon meg abban, hogy változtass a helyzeten, és hagyd, hogy az érzelmek áradjanak.

Go Back

Angyali üzenet a 12 csillagjegynek

Kos: Feltöltötted lelked készleteit, hogy meg tapasztaltad amit kellett és most belevágsz több terűleten az ismeretlenbe. Életed új irányt vesz. Elképzelhető, hogy mostanában megkörnyékezett a magány vagy az elveszettség állapota, de ne aggódódj, ez csak azért van, mert várod a hajót, ami a következő kikötőbe repít.

Bika: Megkötve érzed magad, de a szabadság tengere csak rád vár. Nagyon jól tudod, mik a vágyaid, de mégse teszel eleget érte. Inkább elnyomod, minthogy szembenézz vele. Kezedben van a kard, amivel elvághatnád köteleid. De még mindig vársz a jelre, holott a kezedben van a lehetőség.

Ikrek: Megmutatkozol egy fájdalmas helyzetben, amiből tudod a kiutat, de mégse teszel semmit. Parányi dolgot kellene végrehajtanod boldogságod és szabadságod érdekében. És ha nem lépsz minnél hamarabb, akkor más fogja megtenni helyetted az első lépést, és utána csak sebnyalogatás mutatkozik meg számodra. Nemsokáig fogja tartani számodra az ajtót a túlvilág. Ideje lenne lépned, mert nem elég, hogy kimaradsz, hátralévő életedben emlékezhetsz a kihagyott lehetőségre, mert az ördög sosem alszik.

Rák: Ebből a tóból kifogytak a halak. Lejárt az időd más irányba kell venned az utat, hogy életben maradj, mert itt már csak a keserűség fog rádtalálni. Derekas vártozások fognak számodra érkezni, mert ebben az állapotban már csak a kihaltság van. Nem törődtél a jövővel, mert csak a múltat figyelted, de azok a képes is elrohadni látszanak. Itt már nem maradt semmi, új irányba kell menned.

Oroszlán: Új és ismeretlen lehetőség mutatkozik meg számodra. Kiteszed csapdádat és a sorsra bízod, hogy mi kerűl bele. Csapdád nagyságából arra következtetsz, hogy talán a napi betevő éppen összejön. De az igazság az. Hogy a várt dolognál sokkalta nagyobb és elképesztőbb jutalom fog betalálni. Csak légy türelmes, és állítsd fel csapdádat nap mint nap.

Szűz: Saját magadat okolod sorsod alakulása miatt, de az igazság az, hogy közöd sincs hozzá. A negatív események csak a gonosz műve és azt hiszed, hogy te vagy az okozója. Észre kellene venned a körülötted munkálkodó negatív erőket és láthatnád, hogy semminek se vagy okozója.

Mérleg: Folyamatos rágódás és döntésképtelenség. Ez mindaddig fog tartani, ameddig észre nem veszed, hogy táplálod a negatív erőket az életedben. Amint megszűnteted ezt a kölcsönös energiát, egyből változás érkezik az életedbe. Vedd észre és tisztítsd meg lelkedet. És az életed is megtisztúl.

Skorpió: Ideje lenne kilépned abból a nehézségből, amibe bele keverted magadat. Tudod jól, hogy ez az állapot nem téged szólgál, de inkább a biztosra mész. Holott a változás nagyobb biztonságot, hozna számodra.

Nyilas: Eljött az ítélet. A vészkijárat elött állsz. Mi az emeleten begyújtottuk már a házat. Sajnos nincs tovább, már csak idő kérdése mikor ugrasz ki.

Bak: Nagyon jól tudod, hogy rossz asztalnál űlsz. Ebben a bálban nincs ülésrend. Te döntesz az unalmas asztal mellett. Félsz a pozitív változástól és inkább azzal törödsz, hogy mit gondolnak mások. Az a szorú, hogy rajtad kívűl ebben a bálban mindneki boldog, pedig ha elhagynád ragaszkodásod, jelentős változások érkeznének.

Vízöntő: Túlságosan elkényelmesedtél. Nem probléma, csak jelezni akarom, hogy ez az állapot nem fog sokáig tartani. Rossz helyen próbálsz gyümölcsöt termeszteni. Ez még nem a te időd, de egy-kéthónaap és nemsokára kiugrasztom a nyulat a bokorból.

Halak: Rossz illetővel próbálod építeni a jövöt. Tudtad eddis is, de sose törödtél vele. A túlvilág nem szól bele a dolgodba, de figyelmeztet, hogy lát téged. És amit építeni próbálsz az egy sivatagba vezet.

Go Back